Mivel állítólag a Beatles változtatta meg a modern kori pop zenét, ezért elkezdtem belemászni a számaikba. Rögtön fennakadtam egy gyöngyszemen a legelső album legelső számán.
A dal szokásos Rock&Roll alapokon nyugszik, azaz I7 - IV7 - V7 akkordmenet fut E-ben AABA struktúrában. Az A szekció első fele E7 - E7 - A7 - E7 - E7 - E7 - B7 - B7, teljesen normális. A második része pedig a következő: E7 - E7/G# - A7 - C - E7 - B7 - E7 - E7. Az E7/G# akkorddal semmi gond, a G# a terc hangja az E7-nek, csak ez került a basszusba. Ami nekem érdekességként hatott az a C akkord. Hogy fér bele egy E dúr számba egy C akkord. Az egyetlen közös pont a skálával, hogy a C terce egy E hang, a másik 2 hangja nem a skála része.
Nézzük meg a környező akkordokat:
A7 = A C# E G
C = C E G
E7 = E G# B D
Kicsit másképp leírva látszik, hogy merre változnak a harmónia menetben a hangok:
A
C# --(fél hang le)--> C --(fél hang le)--> B
E -(helyben marad)-> E -(helyben marad)-> E
G -(helyben marad)-> G -(fél hang fel)--> G#
D
Korábban írtam, hogy a zene törekszik a minél kisebb lépésekre a harmóniában, ami egy köztes skálán kívüli akkord közbeiktatásával szépen létre is jött. Arról persze nem megfeledkezve, hogy két szélső akkord között az árván maradt hangok kvint távolságban vannak egymástól, ami a legerősebb párhuzam. A C akkord egyébként az Em skálára épülő VI. akkord.
Összegezve ez egy példa volt, hogy IV7 - I7 blues/r&r-os átmeneteket hogyan lehet kicsit felturbózni. Visszaolvasni ajánlom a "Zeneelmélet #16 - Szűkített és bővített akkordok (1. rész)" bejegyzést, ami hasonló dolgokkal foglalkozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése