Zeneelmélet #16 - Szűkített és bővített akkordok (1. rész)

Üdvözlet újra az élők között.

Réges-régen írtam nektek utoljára, kezdjük el pótolni a dolgokat. Így 1-2 év magasságából visszaolvasva a blogot elég érthetetlen és keszekusza az egész. Ez továbbra se fog változni, tessék hozzászokni.

A hármashangzatok fejezetben megemlítettem nektek, hogy léteznek szűkített és bővített akkordok, de ha jól tudom semmit nem mondtam a használatukról. Az utóbbi időben elkezdtem belemélyedni a klasszikus harmóniavezetés rejtelmeibe és többször próbálok tanult komoly zenészekkel részegedni, hogy minden trükköt sikerüljön ellesni tőlük.

Fél mondatban a klasszikus zene, amit nem kifejezetten gitárra találtak ki azzal operál, hogy az akkordváltásokkor minél kisebb mozgás legyen a hangoknál (majd később erről részletesebben és pontosabban). Ebben tud nekünk segíteni a szűkített és bővített akkordok világa. Tételezzük fel, hogy az akkordmenetünkben a váltás I - IV között zajlik. Ezt C dúrban kifejezve C (C-E-G) és F akkord, hangok tekintetében pedig:

 C -- (nincs hangváltozás)  --> C
 E -- (fél hang távolság)   --> F
 G -- (egész hang távolság) --> A

A "nagy" távolságot itt a G --> A hangok jelentik, amit zenében esetleg úgy tudunk kompenzálni, hogy 2 lépésben tesszük meg: G --> G# --> A. Ekkor viszont köztes időben keletkezik egy disszonáns akkordunk, a C bővített (C-E-G#). Ez a disszonancia feszültséget kelt a zenében, amit az F akkord fog feloldani.

Következő posztra összébb szedem magam. Ez most így kicsit gagyi lett de tessék ennyivel beérni...