A kutyaütő

Ígérgetek, ígérgetek, de valójában én is csak egy csintalan, komisz kutyaütő vagyok és nem tartom be a szavam. A blog napi 10 megtekintést élvez ami végtelenszer több, mint amit valaha is vártam.

Jelenleg könyveket olvasok és ámuldozok a rengeteg furcsaságon, amit valaha ide írtam és átgondolom az életemet. Szerencsére vannak kedves ismerőseim akik hivatásos zenetanárnénik, vagy karmesterek, vagy zongoraművészek. Ezek az emberek mindig ámulnak, hogy mi a fenének tanulok én ennyi zeneelméletet, amennyit ők se. Viszont bátorítást és gyakorlati hasznot jobban ki tudok belőlük szedni (gond, hogy ilyenkor 3-4 üveg bor már van bennem és nem sokra emlékszem másnap).

Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy-két könyvet, amit be lehet szerezni az enkór vagy a pájretbéj nevű antikváriumban. Az egyik Dr. Kesztler Lőrinc - Összhangzattan, a másik Mark Levine - The Jazz Theory Book című szerzeménye. Mindkettő ultraszáraz, olvashatatlanul nehéz és a zenének az eladhatatlan részével foglalkozik (komolyzene és jazz).

És most jön a kutyaütő ígérete: (saját projektem, de ha szükséges kiírom magamból) szeretném ezeket a könyveket az "eladható" zene világára levetíteni, mivel a legtöbb ember aki Britney vagy Pink alá zenét ír, azért képzett muzsikus és minden számba megpróbálnak valami emészthető, apró kis érdekességet becsempészni a megszokott I-IV-V akkordmenet mellé, hogy embernek érezzék ők is magukat. Fogyasztható komolyzene és jazz elmélet levetítve a tábortűzi akkordozásra.

Sajnos ügyelet, 8 órás igahúzás, lakásépítés és folytonos részegség mellett nem tudom ez hogy fog beleférni, de legrosszabb esetben 1 év múlva ide tévedek megint.

Zeneelmélet #16 - Szűkített és bővített akkordok (1. rész)

Üdvözlet újra az élők között.

Réges-régen írtam nektek utoljára, kezdjük el pótolni a dolgokat. Így 1-2 év magasságából visszaolvasva a blogot elég érthetetlen és keszekusza az egész. Ez továbbra se fog változni, tessék hozzászokni.

A hármashangzatok fejezetben megemlítettem nektek, hogy léteznek szűkített és bővített akkordok, de ha jól tudom semmit nem mondtam a használatukról. Az utóbbi időben elkezdtem belemélyedni a klasszikus harmóniavezetés rejtelmeibe és többször próbálok tanult komoly zenészekkel részegedni, hogy minden trükköt sikerüljön ellesni tőlük.

Fél mondatban a klasszikus zene, amit nem kifejezetten gitárra találtak ki azzal operál, hogy az akkordváltásokkor minél kisebb mozgás legyen a hangoknál (majd később erről részletesebben és pontosabban). Ebben tud nekünk segíteni a szűkített és bővített akkordok világa. Tételezzük fel, hogy az akkordmenetünkben a váltás I - IV között zajlik. Ezt C dúrban kifejezve C (C-E-G) és F akkord, hangok tekintetében pedig:

 C -- (nincs hangváltozás)  --> C
 E -- (fél hang távolság)   --> F
 G -- (egész hang távolság) --> A

A "nagy" távolságot itt a G --> A hangok jelentik, amit zenében esetleg úgy tudunk kompenzálni, hogy 2 lépésben tesszük meg: G --> G# --> A. Ekkor viszont köztes időben keletkezik egy disszonáns akkordunk, a C bővített (C-E-G#). Ez a disszonancia feszültséget kelt a zenében, amit az F akkord fog feloldani.

Következő posztra összébb szedem magam. Ez most így kicsit gagyi lett de tessék ennyivel beérni...

Zeneelmélet #15 - A blues

Az első poszt az univerzum utolsó évében!

Tudom már fejezetekkel ezelőtt illett volna megemlíteni a blues-t mert ugyebár mindenhol ott van és kicsit eltér az eddigi klasszikus elmélettől. Most jött el az ideje, háttérben szól egy kis SRV, szóval vágjunk bele.

A bluesról mindenki azt állítja, hogy érezni kell és nem lehet tanulni. Szerintem meg lehet tanulni érezni a bluest és ezzel ki is küszöböltük a kezdeti nehézségeket. A bluesról legtöbbünkben öregedő fekete bácsi jut eszünkbe aki egy padon boldogan danolászik bele a semmibe és elkönyveljük mint elmúlt korok elfeledett muzsikája (mint a jazz), pedig korántsem tűnt el, csak beépült a többi zenébe. A számomra hallgathatóbb pop zene fele blues alapokra épít.

De zeneelméletileg miről is van szó. A blues alapja egy I-IV-V akkordmenet, 12 ütemben, klasszikus értelemben shuffle (triolás) ritmusban, ahol a kis és nagytercek viaskodnak egymással. A klasszukis blues 7-es akkordokra épít, egy 12 ütemes blues általában a következőképpen épül fel: I7-I7-I7-I7-IV7-IV7-I7-I7-V7-IV7-I7-V7. Ebből az alapból lehet kiindulni és variálgatni a dolgot (a jazz-ben ezt felismerhetetlenségig tudják tenni).

A shuffle ritmus alapja a triola, azaz egy negyedet 3 egyforma hosszú hangra osztunk fel. Számolni a következőképpen lehet: egy-két-há-két-két-há-há-két-há-négy-két-há (ez elég bugyután néz itt ki). Ha a triola érzete a kezünkben van, akkor léphetünk a következő szintre, el kell hagyni minden hármas csoportból a középsőt: egy-x-há-két-x-há-há-x-há-négy-x-há. Remélem a fejedben ez kezd összecsatolódni egy a sablonos blues hatású dallal.

A blues felett a szóló az egyik legegyszerűbb dolog a kezdeteknél, de ahhoz, hogy elismerjék az embert, az egyik legnehezebb kihívás, hogy ne sablon dolgokat játszunk. Kiválasztjuk az akkordmenetből az 1. akkordot. Erre felépítjük a moll pentaton skálát és hozzáadjuk a b5 hangot, így megkapunk egy 6 hangú skálát, ez a blues skála. Ezt ha unalmas blues gitárosok akarunk lenni (márpedig a kezdetek kezdetén azok akarunk), a fent említett akkordmenetre bárhol alkalmazhatjuk függetlenül attól, hogy éppen melyik akkordot játsszuk. A blues szépsége egyébként, hogy az összes létező hangot bele lehet játszani egy szólóba, mert elég nagy az akkordmenet és a stílus szabadságfoka.

Lehet ezt még folytatom, lehet egy teljesen külön szekciót indítok a bluesnak, mert ez a stílus áll az egyik legközelebb a szívemhez és mint mondtam fent, nagyon jó tanár a szólós iskolában.

Még egyszer isten hozott titeket újra itthon (bármilyen isten is a tiétek)!

Visszatértem, és minden megy a régiben

Kedves gyermekeim!

Minden úgy alakult, hogy én nem vagyok magam ura és szolgasorba taszított a tehetetlenség. Szóval semmi változás nincs, mindössze annyi hogy ez a blog mostantól folytatódni fog. Tessék elfelejteni az elmúlt időszak borzalmait és a hiányom által keletkezett űrt a lelketekben, ugyanis újra itt vagyok és újult erővel megyek a helynek szemben és próbálom megértetni veletek azt amit magam sem tudok (nem való nekem ez a bonyolult fogalmazás).
Ha a fenti sorokból egy szót sem értettél az esetlegesen nem a véletlen műve, ez a személyes varázsom.

Mindenkinek csókoltatom a kezeit!

Vége a világnak!!!

Tudom hogy csak 1 év múlva lesz világvége, de most szeretném itt bejelenteni, hogy az oldal másol folytatja működését.

Úgy érzem kinőttem a blog struktúrát és visszaolvasva a posztjaimat kicsit káoszos a dolog.

Az új oldal neve GITÁROS és tessék megnézni. (a .tk domain szándékos merthát az oldal csóró szellemiségét tükrözi)

Bár még függően, hogy mikor kattintasz, elég béta kinézete lesz a dolognak, de a posztokat mind felvezettem oda is és remélhetőleg nem vesz rajtam erőt a lustaság és gyorsan megcsinálom a dolgot.

A váltás másik oka, hogy szeretnék wordpresst programozni és ez legjobb gyakorlás erre.

Akkor mégegyszer mondom: http://gitaros.tk <-- hajrá és köszönöm az itteni figyelmet.

Zeneelmélet #14 - A másodlagos domináns

Kattintottam 5-öt és teljesen más kinézete lett az oldalnak, remélem sokkal kevésbé olvasható így!

Most, hogy rengeteg akkordot megtanultunk szépen együtt, itt az ideje, hogy kicsit belevágjunk az érdekesebb lecsóba. Mindeddig csak skálán belül dolgozgattunk jobbára, most viszont kicsit kimászkálunk a hatás kedvéért.

Mielőtt belevágok a másodlagos dominánsok (nem vagyok biztos, hogy magyarul is így hívják, de angolul secondary dominant) kusza rejtelmes világába, először tisztázni kellene, hogy mi is az a domináns. A domináns nem más, mint a skála 5. fokára épített akkord (mégpedig a 7-es fajtából). Mint tudjuk ez a következő formulával épül fel: 1-3-5-b7. A zenében ennek az akkordnak van egy olyan kellemes hatása, hogy visszahúzza a fület az alaphangra (tessék kipróbálni pl: D7 - G). Ez az elsődleges domináns hangzás. Mi ezt a tulajdonságot fogjuk megerőszakolni minden egyes hanghoz.

Mi történik, ha nekünk például egy II. akkordhoz szeretnénk odavonzani a fület? Lehetséges ez? Hát persze, hogy az, különben nem írogatnék. Vegyük a kedvelt C dúr skálánkat, mert ott tűnnek fel legegyszerűbben a nem oda illő dolgok. C dúrban a dominánsunk G7 (hangjai: G-B-D-F). Tehát a G7 visszahúzza a fülünket a C-re. Mi történik ha én a Dm akkordra akarom terelni a fület, ami a II. akkord C dúrban? Mindösszesen annyit kell tennem, hogy megkeresem a D dúr skálához tartozó dominánst, ami esetünkben A7 akkord (hangok: A-C#-E-G). Mint látható ezzel a mozzanattal kimásztunk a C dúr világból, mégis jól hangzik a dolog. Az A7 akkord felkészíti a fület a Dm érkezésére. Nem feltétlenül kell az A7 akkordot hosszan játszani (persze lehet), elég ha a Dm előtti ütem végére odajátsszuk.

Például: | C | C A7 | Dm | F G |

Természetesen minden akkordhoz létezik másodlagos domináns. A III. akkord C-ben Em, a hozzá tartozó másodlagos domináns B7 (hangok: B-D#-F#-A). A IV. akkord F, akozzá tartozó domináns C7 (hangok: C-E-G-Bb). És így tovább, a többit tessék kiszámolni.

Felvet ennek a használata egy problémát. Mit kezdjünk a váltásokkor szóló alatt? C-ben nem maradhatunk, mert a hangok nem fognak stimmelni. Az első reakció ilyenkor mindig az arpeggio skála, ha A7 akkord van feljegyezve, akkor az A7 arpeggioval nem tévedhet az ember fia. Másik megoldás a modális megközelítésben rejlik. Ha az ott egy skála 5. akkordja, akkor játszok rá mixolíd skálát, tehát A7-re rámegy az A mixolíd. Emellett lehet még a harmonikus és melodikus moll skála módjait is használni, de erről még nem beszéltem, addig tessék megjegyezni, hogy az ide is jó lesz.

Például nézzük meg a fenti akkordmenetet: a C - A7 - Dm váltást például meg lehet úszni egy ügyes kromatikus ötlettel is. A váltás előtt a C akkordra C hangot játszunk, az A7-re C#-et (ez a terc az akkordon, tehát része az arpeggio skálának) és a Dm-ra D hangot.

Mindezt a posztot azért osztottam meg veletek, mert mindenki kedvenc száma is ezt a gondolatmenetet követi a Dm - Bb - F - A7 akkordmenettel. Megfejtéseket várom, hogy mi ez (annyit segítek, hogy magyar, kortárs)

Asszem egyenlőre ennyi!

Zeneelmélet #13 - További akkordok 2

Csináljuk!

Ezidáig leírtam, hogyan lehet szépen tercenként felépíteni az egyre jazzesebb akkordokat és elrontani velük a kőmetált. Most olyan akkordokkal szeretnék foglalkozni, amik nem feltétlenül az 1-3-5 alapstruktúrát követik.

Először is beszéljünk a sus (suspended - a magyar nevét nem találtam) akkordokról. Ezek az akkordok arra a gondolatra építenek, hogy nincs nekünk szükségünk a tercre az akkordban, ezzel feladva a dúr/moll tulajdonságot (ez ilyen esetekben a dallamkörnyezetből derülhet ki). Kétféle sus akkord van mivel a tercből két irányba léphetünk.

Ha a terc helyett az egyel alatta levő hangot játsszuk, akkor sus2 akkordról beszélünk (gyors magyar referencia pl. az isten háta mögött - és c. számának bevezető riffje csak sus2 akkordokat tartalmaz). Ennek az akkordnak a képlete 1-2-5, illetve 1-5-9. Érdemes a szekundot magasabb hangnak választani, mert mélyen nagyon búgó és zavaros hangja van az alaphang mellett játszva.

A másik lehetőségünk a felfelé lépés, azaz a tercet a kvarttal helyettesítjük. Így a képet 1-4-5-re módosul.

A sus hangzás egyébként jó kiegészítője a rendes dúr vagy moll hangzásnak. Például ki ne hallotta volna a következő dallamot (Dsus4 D Dsus2 D):

e-3-2-0-2

B-3-3-3-3

G-2-2-2-2

D-0-0-0-0

Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy tök jól lehet ezeket használni díszítgetésre, ha oda vissza váltogatunk pl. a dúr és a sus2 hangzás között a ritmuspengetés közben.

Még gyorsan megemlítek számomra egy kevésbé hasznos, de létező akkordot, a 6-os akkordot. Ennek annyi a lényege, hogy az 1-3-5 felé felpakoljuk a 6-ot is, így megkapva az 1-3-5-6 képletet. Valahol valaki mondta nekem annó, hogy ezt például arra lehet használni, ha egy dal végén valami befejezetlenséget akarunk érzékeltetni. Például C -F -G típusú akkordmenetet C-vel zárnál le de ha C6-al (lefogva pl: x35555) zárod (kitartod az akkordot), akkor az egy furcsa, boldog, sejtelemes, jövőbe tekintő hangulatot ad (hú de túl sok itt a jelző).

Bónuszként pedig itt van a Hendrix-akkord, amit mindenkire rábízok, hogy illessze be valahova a repertoárjába, ha még nincs benne: 1-b3-3-(5)-7. Lefogva pedig pl. E-ben: 07678x.

Puszika ti kis cukikák!